180 nap alatt a Biblián át

  • Main
  • 180 nap alatt a Biblián át

180 nap alatt a Biblián át

Philip Yancey, Tim Stafford
この本はいかがでしたか?
ファイルの質はいかがですか?
質を評価するには、本をダウンロードしてください。
ダウンロードしたファイルの質はいかがでしたか?
A ​​180 bibliai fejezetből készült válogatás, valamint a két szerző által hozzájuk fűzött rövid kommentárok célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a Biblia olvasása iránt. A 180 szövegrészlet a Biblia 66 könyvének mindegyikéből legalább egy fejezetet tartalmaz, és olyan módon van összeállítva, hogy átfogó képet adjon a Biblia főbb témáiról, és láthatóvá tegye a Biblia egyes könyvei közötti összefüggéseket. A Biblia történetfolyamának jobb áttekintését segíti, hogy a válogatás a bibliai események történeti sorrendjét követi. Miközben Dávid életének eseményeiről olvasunk, megismerkedünk az általa írt zsoltárokkal is. A próféták könyveinek egy-egy fejezetével párhuzamosan saját koruk történeti hátterét is megismerhetjük a Biblia történeti könyveiből válogatott megfelelő részletek alapján. Ugyanígy az evangéliumi szövegrészletek válogatása összetett képet ad Jézus földi életéről, Pál apostol leveleit pedig az élettörténetébe ágyazva ismerhetjük meg. Ha mindössze 10-15 percet szánunk a napi szövegrészletekre, a 180 napos beosztást követve akár félév alatt átolvashatjuk a teljes Bibliát. Ez a vezérfonal a Bibliában kevéssé járatosak számára áttekintést ad az egész könyvről, de érdekes perspektívát és új felfedezéseket kínál a Biblia rendszeres olvasói számára is.
年:
2012
出版社:
Harmat, Budapest
言語:
hungarian
ISBN 10:
9632881109
ISBN 13:
9789632881102
ファイル:
MOBI , 748 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2012
オンラインで読む
への変換進行中。
への変換が失敗しました。

主要なフレーズ